Én. (és annak minden értelmezése...)

Sziasztok!

Nem is tudom teljesen hogyan fogjak bele a dologba, úgyhogy azt hiszem in medias res lesz:

Volt már olyan veletek, hogy a fizikai kimerültség utat nyitott a tudatotok legmélyebb zugaiba? Nos velem nagyon régóta nem történt ilyen, egészen mostanáig:

Történt velem ma (fontos dátum lesz meglátjátok: 2010. július 14-én), hogy gyakorlat HELYETT ma kulimunkát és emelgetést kaptam. Konkrétan a régi (40+ éves) könyvespolcokat kellett le az emeletről, le még egy lépcsőn és gondnoki szobában elhelyezni. Ekkor a munkatársak csodálkozására (és öntömjénezés nélkül: ) elhoztam egyedül többet is, míg ők egyel szórakoztak :)

Szóval jól kipilledtem, nem is tudtam a programozásra figyelni. Szerencsére az igazgatónő volt olyan jó, és elengedett mindenkit munkaidő vége előtt. Haza érve édesapámat otthon találtam, és mondta, hogy a Fertőre fog menni de én nem mehetek most vele, így hát eldob az uszodába előtte. Tespedt testemnek az elején kín volt végig vánszorogni a hosszokon, de csakazértis (mondtam magamban) megcsinálok még néhányat. Ma már másodszor rendesen elfáradtam, és még nem jutottam haza... Hammer barátom és Kinga is tudja, hogy nem épp közel lakunk az uszodához, így kb 1 óra gyaloglás után (ma már harmadszor kinyúlva) hazaestem. Most apám nem volt otthon, de édesanyám fogadott és nézte, ahogy végre letüccsenek a jó hideg járólapra :D

Mondtam neki, hogy ha most nem alszom elájulok (bár ilyen még soha nem történt velem), így bevackoltam magam a szobámba, és ahogy a mondás is tartja: minden alvásnak egy telefoncsörgés vet véget :) Egymás után kettő is. Ezután próbáltam visszaaludni, de sajgó tagjaim, zúzódásaim, karcolásaim nem hagytak.

Ekkor jött, a már az elején taglalt "Isteni szikra". Tisztábban láttam magam előtt Engem, az énemet, mindent, mint ezelőtt bármikor. Most már tudtam, és nem csak sántikált bennem a gondolat, hogy változás kell nekem. Kinga, ne aggódj, semmi hülyeség ;) nem jutott eszembe. Sőt! Amikor rád gondoltam tudtam, hogy így nem folytatódhat tovább az életem. Eddig együtt jártuk az élet útját, de most már meg tudok lassan békélni azzal, hogy búcsúznunk kell.

A változásnak több szinten kell végbe mennie: fizikai, és több mentális szinten. Most már van célom, tudom hova tartok, de az utat, azt kell még megtalálnom.

Tudom, így ömlesztve elég nehéz olvasmány, de higyjétek el, hogy abban a félórában, míg ez a ... csoda tartott bennem, tisztán láttam mit kell tennem.

Szóval mindenkinek sok sikert a felfedezés öröméhez, ahhoz, hogy újra megismerhessétek azt a Mogyorósi Tamást, akit eddig ismertetek ugyan, de mostantól :D mostantól remélem...tudom! minden más lesz....

Ui.: Szeretlek.

Ui.2: Ne tessék háborodottnak nézni :P

Ui.3: És el kezdem írni a könyvemet...